Skip to content

TÉMA

A 2010-es Egység Konferencia fő témája:

BIZALOM AZ EGYSÉGBEN

Mit nevezhetünk egységnek ma Magyarországon?

Mi most itt mindannyian, akik ég és föld között együtt élünk – látjuk: válságban van világunk. Embernek születtünk, milliókkal osztozunk egy különös kultúrán, nyelven és egy áldott földrajzi-természeti környezeten. Ám közös életünkben, szerte a Kárpát-medencében, korábbi egyéni és kollektív elgondolásaink és cselekedeteink miatt olyan következmények burjánzanak, amelyek többnyire szenvedést jelentenek nemcsak nekünk, hanem az egész világnak, s amelyeket egyáltalán nem akartunk-akarunk. Átéljük intézmények, struktúrák és életformák széthullását és lebomlását, amelyeknek kötöttségeitől ugyan megszabadultunk, de romjaik között bolyongunk megértést, megoldást és új összhangot keresve.

Mi most itt egyre többen, örömben és fájdalomban, érezzük – valamit tenni kell az átfogó változás érdekében, amelynek tétje: földünk élete, a Földdel együtt élő emberiség és hazánk megmaradása. Egyre több egyén, csoport és közösség kötelezi el magát teljességre törekvő tanulással, mélyről fakadó együttérzéssel és gyógyító-igéző-építő cselekvéssel egy jobb világért, ahol közvetlen érintéssel segítjük egymást megrendítő örömben. Érezzük, hogy mindenki nyílik, és minden kinyílik! Egyre többen ismerik föl, hogy minden nemzetnek megvan a maga nélkülözhetetlen, az emberiség felemelkedéséért végzendő feladata. És egyre többen ébredünk tudatára annak, hogy magyarnak lenni rendkívüli felelősségünk, hogy valóban virágzó, világot teremtő magok vagyunk.

Mi itt most valamennyien átéljük, hogy a változásba vetett ébredező bizalmunk olykor megrendül a környezetünkben és önmagunkban tapasztalható szenvedések láttán, de mindez fokozza összetartozás-tudatunkat. A kollektív válságot leküzdeni kívánó tenni akarás most egy új, sürgető időszakába lépünk, amikor a lehető legszélesebb közösségi körben és a lehető legérzékenyebb összehangoltságban kezdjük megalapozni és kibontakoztatni az új egységtudatot, amelyben képesek vagyunk megtalálni együtt a Föld és az emberiség javára élő, önmagunkból kibontakozó, élhető Magyarországot. Olyan országot, amely végre valóban értékes példájával öleli át a Földet és a vele együtt élő emberiséget.

Az összefogás – az első EGYSÉG KONFERENCIA – célja, hogy Magyarországon a legszélesebb körben ébredjen BIZALOM AZ EGYSÉGBEN:

– hogy teremtő módon tudjuk elfogadni a felelős életre felnyíló emberi tudat egyéni és kollektív átalakulásában rendíthetetlenül bízó magas szintű tanításokat;

– hogy egyre több ember előtt világossá tehető: mi Magyarország rendkívüli és elodázhatatlan nemzeti feladata önmaga és az egész világ megújhodása érdekében;

– hogy egyenként és együtt méltó társaivá váljunk egymásnak, itt és most ébredő tudatossággal a Földön, minden felfénylő lény örömére.


Switch to our mobile site